Rendezvény

HOSPICE VILÁGNAP

DSCF9479.JPG

A Hospice Világnap alkalmából rendezett ünnepség előadója Dr. Herczeg László, Tóth Mihályné, Cservenka Boglárka és Dorner László volt 2015. október 30-án a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Közreműködött Herczeg Flóra és a Szederinda Néptáncegyüttes. A program végén a Mondjunk mancsot! Terápiás és Segítőkutyás Közhasznú Egyesület képviselői mutatták be kutyáikat.

BIOLOGIKA

DSCF9468.JPG

2015. október 28-án Váczy József beszélt a biologikáról a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

AZ AKUPUNKTÚRA

DSCF9460.JPG

2015. október 14-én Dr. Kusper Zsuzsa kardiológus az akupunktúráról tartott előadást a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

RÓZSASZÍN SZALAGOS SÉTA

DSCF9266.JPG

Ismét mozgósító sétára hívta a város és környéke lakóit a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. 2015. október 13-án a Bartakovics Béla Közösségei Házban Dr. Horváth Tibor sebész főorvos, Dr. Abordán Petra patológus és Viziné Kovács Klára védőnő közérthető előadásait hallgatta a népes közönség. Az előadások komolyságát a Pásztorvölgyi Iskola rokisai és az IQ-Pont középiskola énekesei oldották.
A figyelemfelhívó séta a Dobó téren ért véget. Itt röviden beszélt Dr. Kner Erika onkológus. Eger megyei Jogú Város Önkormányzatát Orosz Ibolya képviselte.

Kisbakancsosok Baráti Köre október 10-i túrája

12106707_1186654118015279_5902460760835172785_n.jpg

Mezőkövesdről, Bükkzsércről, Szegedről és Egerből is voltak résztvevők a hétvégi Kisbakancsos túrán.
A 15 fős kis csapat Sirokot és környékét járta be, még az időjárás sem rontotta el a társaság hangulatát.

Vándorlók Baráti Köre október 10-i túrája

12096598_10205323668438943_7478402697546912729_n.jpg

"Heten mint a gonoszok"-mondták a Vándorlók azon tagjai, akik a szombatjukat azzal töltötték, hogy Szilvásváradra a Gerenna várhoz túráztak.
Regős József, a meghívott túravezető, nem csak azzal tette érdekessé a kirándulást, hogy járatlan utakon vitte a kis csapatot a cél felé, de nagyon sokat mesélt a Bükk geológiájáról, történelméről.
A Gerenna várhoz eljutva megtudták, Nagy Lajos királyunk idején milyen szerepe volt a várnak.

„PAPRIKA, SÓ…”

DSCF8967.JPG

2015. október 3-án a Hevesi József Magyarnóta Klub műsorában idén is megemlékezett névadójáról. A Bartakovics Béla Közösségi Házban elhangzott 46 szám közül 9 Hevesi József szerzeménye volt.

Várjáték

DSCF2371 (Copy).jpg

Az idén 32. alkalommal rendezte meg az EKMK a Várjátékot a várban. Több mint 600 gyerek nevezett a játékra Egerből és környékéről, de voltak csapatok Jászberényből és Budapestről is. Dobó István vezetésével elhangzott az eskü szövege, a Vitézlő Oskolának köszönhetően fegyverbemutatót láthattak a csapatok.
A résztvevőknek 3 útvonalon kellett feladatokat teljesíteni, azon túl középkori kaszinóban játszhattak, kézműves műhelyekben alkothattak, óriás játékokat próbálhattak ki és még egerészölyv reptetésben is részt vehettek.
A játék végén a résztvevőket végvári vitézzé avatta Dobó István.

Kisbakancsosok Baráti Köre szeptember 26-i túrája

12065518_1179752222038802_5510064274260768388_n.jpg

Az országos és bőséges eső ellenére 3 fő úgy döntött, hogy ezen a napon bebizonyítják, "nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista", és 13 km gyalogtúrát tettek meg Szilvásváradon és környékén.

A BARÁTSÁG HANGJA

DSCF8844.JPG

A 10. Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozó és Konferencia résztvevői és a helyi érdeklődők körében ismét óriási sikert aratott az Egri Szimfonikus Zenekar koncertje a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

Tartalom átvétel