V. Téli sajtószoba

1. Kiemelt közelgő programjaink

XI. MARATONI FOLK HÉTVÉGE (info: Fehér Zsombor 20/ 779 - 0368)
március 19-20. (EKMK telephelyei)
Egy egyedülálló ötlet megvalósításaként született meg a Maratoni Folk Hétvége rendezvénysorozata: egy hétvégére Egerbe csábítani az ország népzenét, néptáncot kedvelő rétegét. Maratoni, hisz a programok péntek délutántól szinte megszakítás nélkül peregnek szombat estig, egymást érik a koncertek, bemutatók, táncházak az EKMK-Ifjúsági Házban.
Minden évben ország – és világszerte jól ismert magyar és külföldi együtteseket és művészeket kértünk fel a részvételre, s nagy örömmel fogadták el a meghívást az évek alatt nagy sikereket megélt rendezvénysorozatra. Tizenegy éve zajló rendezvényünk felejthetetlen élményeket nyújtott olyan méltán elismert zenekarok és művészek szereplésével, mint a Muzsikás, a Téka, a Csík, a Vujicsics, a Kalyi Jag, vagy a Szászcsávási Zenekar, a Besh O droM, Lajkó Félix, az ExperiDance táncszínház, a Ghymes, Berecz András és Alexander Balanescu.
Az idei évben 19-én vendég a Vajdaság. A programsorozat az Ethnofil zenekar koncertjével kezdődik az Ifi Ház előtt. A nap folyamán kiállítás nyílik Kása Béla fotográfus képeiből Muzsikus Portrék címmel. Lajkó Félix koncertje után a Juhász zenekar táncházában és a Kerekes táncházában rophatja a táncos lábú közönség. 20-án a gyermekek számára lesz a Lépegető táncház, majd ezt követen a Besh o Drom koncertje. Este Evros görög táncházában és a Gajdos együttes táncházában szórakozhatnak a vendégek.

II. NEMZETKÖZI HÄNDEL ÉNEKVERSENY és SZEMINÁRIUM
(info: Bimbó Zoltán 20/ 779-0379)
Barokk verseny a barokk Egerben - Tavaszi Fesztivál 2010
2010. MÁRCIUS 18 – 21.
2010. március 18.
Az EKMK-Forrásban 19 órától ünnepélyes nyitóhangverseny a 2007-es győztesekkel, fellépnek Bakos Kornélia, Bányai Júlia, Hegyi Barnabás, Páll Levente, Szerdahelyi Pál. Közreműködik: Stefano Molardi, Dinyés Soma és az Aura Musicale barokk kamaraegyüttes
2010. március 19.
11-13 óra között kerül sor az elődöntőre, majd délután a középdöntőre. Este szemináriumot tartanak Handel életéről és munkásságáról, vendég a Magyar Handel Társaság. Előadók: Csengery Andrienne, Dinyés Soma
2010. március 20.
Délelőtt zajlanak a középdöntők a Forrásban, este 8 órától kamarahangverseny lesz a Megyeháza Barkóczy teremében. Fellép Kiss Noémi - szoprán, közreműködik a Solamente Naturali Kamarzenekar.
2010. március 21.
Délelőtt kerül sor a döntőre, majd 19 órától lesz az ünnepélyes eredményhirdetés és gálahangverseny a Megyeháza Barkóczy termében.

7 MÉRFÖLDES CSIZMÁBAN HETED 7 HATÁRON ÁT (Országos Mesevetélkedő)
(Info: Kristonné Erdei Mária 20/ 779-2875)
A mesevetélkedő ötlete Hódmezővásárhelyről indult el. Célja: az olvasás, a mesék népszerűsítése, egészséges versenyszellem kialakítása az alsó tagozatos korosztály körében.
Négyfős csapatokban, öt fordulón keresztül juthatnak el a megyei győztesek a hatodik fordulóba, az Országos Döntőbe.
Heves megyében 1999-től az Egri Kulturális és Művészeti Központ a rendezvény szervezője.
A Heves megyét képviselő csapatok idáig mindig dobogós helyen végeztek, 2009-ben Egerből a Lenkey János Általános Iskola csapata képviselte megyénket, akik az első helyet szerezték meg fantasztikus tudásukkal, akarásukkal, a játékba vetett hitükkel.
Az idén 19 helyről 104 csapat adta le a nevezését, ez több mint 400 gyermeket érint.
Vetélkedők időpontjai: február 13., március 22, április 17., sikeres pályázatnak köszönhetően a játék történetében először Egerben kerül megrendezésre az országos döntő május 17-én.

SZÓNOKI BESZÉDÍRÓ PÁLYÁZAT (info: Dupinné Milány Anna 20/ 779-2880)
Minden esztendőben szónoki beszédíró pályázatot hirdetünk Eger város 12-18 éves tanuló ifjúságának Március 15. üzenete címmel. Olyan pályaműveket várunk, amelyek tükrözik e történelmi esemény jelentőségét, mának szóló üzenetét. A beküldött pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A legjobb pályamű az írója tolmácsolásában hangzik el 2009. március 15-én a városi ünnepségen.
Az elkészült pályamunkák beküldésének határideje : 2010. február 26.

KIKELET IRODALMI ELŐADÁSSOROZAT (Info: Dupinné Milány Anna 20/ 779-2880)
2010. március 9. kedd 17.00
TAKARÓ MIHÁLY irodalomtörténész előadása
JÓZSEF ATTILA kései lírájának poétikai sajátosságai
2010. március 18. csütörtök 17.00
TARJÁN TAMÁS irodalomtörténész előadása
Mágikus realizmus G.G. MÁRQUEZ SZÁZ ÉV MAGÁNY című regényében
2010. március 23. kedd 17.00
ORAVECZ IMRE – HOPIK KÖNYVE című verses kötetét bemutatja a szerző
Az irodalom sorozat témáit az emelt színtű magyar érettségi tételek közül választottuk.
2010. április 16. péntek 18.00
SÖRDALOK MESE HABBAL
BERECZ ANDRÁS MŰSORA
Berecz András közelémúltban megjelent SÖR DAL című lemezének bemutatója, amelyen
csuvas sördalok hallhatók magyar fordításban.
Helyszín: EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

II. AGRIA AUT ART
Az Ezüstidő Szabadidős Egyesület és az Egri Kulturális és Művészeti Központ 2010. március 12-én, 17 órakor az EKMK- Bartakovics Béla Közösségi Házában nyitja meg a II. AGRIA AUT ART autodidakta képzőművészek kiállítását. A kiállításra amatőr képzőművészeti munkákkal lehet jelentkezni 2010. február 22-ig! Info: 06-70-526-2805 vagy csütörtök délutánonként az EKMK-BBKH-ban.

Az OKM „Új tudás – műveltséget mindenkinek” program keretében intézményünk két projektet indít:
I . GYERMEKSZÍNJÁTSZÓ - RENDEZŐI TANFOLYAM (Info: Nedeczeyné Helga 20/ 779-0377)
2010. február 20–május 16.
A gyermek és diákszínjátszással foglalkozó csoportvezetők, drámatanárok, pedagógusok és hallgatók, közművelődési munkatársak, művészeti csoportvezetők és tagok gyakorlatközpontú továbbképzésének megvalósítására. Szakmai együttműködő partnerünk: Magyar Drámapedagógiai Társaság. A tanfolyam vizsgával zárul, a hallgatók a sikeres teljesítésről tanúsítványt kapnak.
A felhívás és jelentkezési lap letölthető: a www.ekmk.eu honlapról, vagy átvezető az EKMK információjában.
II. Az iskolai színjátszás népszerűsítésére intézményünk a Rádió Egerrel és a TV Eger-rel közös műsorokat készít (Info: Nagy Mária 20/ 779-2882) , melynek keretében bemutatkoznak az EKMK-ban működő diákszínjátszó csoporjaink: Forrás Diákszínpad, Adáshiba Színjátszócsoport, Tatár Gabi Színitanodája. Fontos feladatnak tekintjük gyermek- és diákszínjátszó csoportjaink tevékenységének népszerűsítését, feltételeinek javítását. E csoportok közösségformáló és –teremtő ereje mellett, a fiatalok szabadidejének hasznos és tartalmas kitöltésére is törekszünk, mint közművelődési intézmény. Feladatunk e területen rendkívül összetett, mivel a város, ill. a térség meghatározó közművelődési intézményeként felelősségünk hatalmas a gyermekek kulturális fejlődésének, kultúra iránti fogékonyságuk kialakításában, alakulásában.
A Rádió Eger műsorán minden hónap utolsó szombatján hallható a magazinműsor, a Tv Eger műsorán kéthavonta minden második csütörtökön látható egy –egy csoport műsora.

HÚSVÉTI LABDARÚGÓ TORNA (Info: Kristonné Erdei Mária 20/ 779-2875)
Több évtizedes múltra tekintenek vissza a szünidőkben kínált sportprogramok, így pl. a labdarúgó tornák. Az idei Húsvéti Labdarúgó Torna április 1-2-3-án kerül megrendezésre a Forrás Szabadidős Diáksport Egyesülettel közös szervezésben a Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola tornatermében.
Mind a négy korosztályban díjazzuk az I-III. helyezettet, el lehetett nyerni a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos és a gólkirály címeket is ugyancsak mind a négy korosztályban.
Hivatásos játékvezetők irányítják a mérkőzéseket. A program több száz gyereknek, fiatalnak jelent sportos elfoglaltságot.

ÉNEKLŐ IFJÚSÁG 2010. (Info: Bimbó Zoltán 20/ 779-0379)
április 16-18. (EKMK-Bartakovics Béla Közösségi Ház)
Ifjúsági hangversenyek, kórusok, kamarazenekarok, énekes és hangszeres szólisták fesztiválja. Jelentkezési határidő: 2010. március 5., bimbo.zoltan@gmail.com

IFJÚSÁGI TÉR 2010. programsorozat (Info: Berecz Klára 20/ 779-0376)
február 3 – december 31.
Mutattad-e már többnek vagy kevesebbnek magadat? Hogyan tudunk egyensúlyban élni önmagunkkal és környezetünkkel egyszerre? Környezettudatosság, környezeti változások, ergonómia, szociális környezet. Vajon a valóságban élünk vagy már egy virtuális világ is uralja életünket? Megszabhatjuk, hogy kik vagyunk, vagy szerepeink uralnak minket?” A „Példák és példaképek” című rendezvény sorozat arra hívja fel a figyelmet: vegyük észre, hogy kikkel és mivel vesszük körül magunkat, hogy hogyan határozzuk meg azt a világot, amiben élünk. A 21. század eleji társadalom egyik komoly, de a maga mélységében még nem elemzett problémáival foglalkozunk az előadásokon.
Eger Diákváros! Az EKMK és a Városi Diák Tanács 2010. évi közös program sorozatával megpróbáljuk az élet szabályszerűségeit és a lényegét kutatni. Bízunk abban, hogy tartalmas, de egyben szórakoztató időtöltést kínálunk az érdeklődő diákoknak.
A programsorozat következő eseménye:
Február 16. kedd 16:00
A TRENDI SZEX…
Meghívott előadó: Sz. Mikus Edit szexológus, pszichológus
Helyszín: EKMK – Ifjúsági Ház

ÖNISMERETI TRÉNING 2010. (Berecz Klára 20/ 779-0376)
Az elmúlt években a hatékonysági verseny megbetegítő méreteket öltött. A követelmények arra motiválják az embereket, hogy belső harmóniájuk rovására, vagy az egészségük károsodását figyelmen kívül hagyva is teljesítsenek. A munkahely megtartása, vagy a sikeres előmenetel érdekében sok ember sodródik bele abba helyzetbe, hogy az elemi igényeit is elhallgattatja. A sikeres munkavégzés elképzelhetetlen a mondanivalónk és a személyiségünk elfogadtatása nélkül.
A professzionális személyiségfejlesztést azoknak ajánljuk, akik fejleszteni szeretnék az önismeretüket, akik önbizalomhiánnyal küzdenek, akiknek fontos, hogy a munkájukban és a magánéletükben egyaránt sikeresek legyenek.
A személyiségünket mindig befolyásolja a társadalmi környezet fejlődése. A körülöttünk zajló változásokat akkor tudjuk eredményesen kezelni, ha a személyiségünket alkalmassá tesszük erre.
Különleges önismereti tréningre invitáljuk azokat, akik előreláthatólag 4 alkalommal, alkalmanként 3 órát szeretnének eltölteni egy kellemes társasággal, na és Dr Csernus Imrével önismereti, személyiség fejlesztő céllal. Jelentkezés Berecz Klára szervezőnél, Telefon: 06203893304

DIÁK - POLGÁRMESTER VÁLASZTÁS (Info: Majoros Tímea 20/ 779-0372)
2010. március 31.
Ettől az évtől kezdődően minden évben diák - polgármester választásokra kerül sor a magyar választási törvény analógiájára elkészült választási törvény alapján.
Az indult jelöltek és csapatuk a reggeli óráktól folyamatosan mutathatnák be kampányműsoraikat, valamint választási programjaikat. A nap folyamán tervezett célunk helyi politikusok meghívása, a megismerkedés mellett, kérdéseket, feltevéseket tehetnek fel aktuális témákkal kapcsolatban.
A délutáni órákban minden diák szavazhat a diákpolgármester-jelöltekre. A szavazóurnákat két óra múlva zárnánk a diák-polgármester jelöltek biztosainak jelenlétében.
Az értékelés több neves személyiség közreműködésével zajlana, közben a mindennapi hírekből ismert sportolókkal lehetne megismerkedni, kérdéseket feltenni. Emellett az EKMK Tánccsoportjai szórakoztatják élőzenével és tánccal a színházteremben összegyűlt közönséget. A szavazási eredmények kihirdetésével a nyertes jelképesen megkapja a város kulcsát Habis László polgármester úrtól. Az estet koncerttel zárjuk, melyre a Péterfy Bori & Love Band zenekart hívtuk meg. A rendezvény minden diák számára ingyenes.
Célunk, hogy a nyertes diák-polgármester a következő év folyamán megismerkedhessen a polgármester, az alpolgármester, a címzetes főjegyző és az önkormányzati képviselők, tisztségviselők munkájába, illetve állást foglalhasson, és észrevételt tehessen az ifjúságot érintő döntésekben. Munkáját a Városi Diáktanács segítené.

MIÉNK A TÉR! (Info: Kristonné Erdei Mária 20/ 779-2875)
2010. május 6-9.
1993 óta rendezi meg intézményünk a Miénk a tér! Művészeti Fesztivált. 2010-ben május 6-9. között mutatkozhatnak be a gyerekek, a fiatalok a Forrás színpadán. Célunk, hogy fesztiválhangulatot teremtve oldott, vidám, játékos találkozás legyen a 4 nap. Szeretnénk a gyerekek figyelmét felhívni arra, hogy a különböző művészeti ágak művelése örömet ad, lelkünkhöz szól, tiszteletet ébreszthet egymás iránt. Az évenkénti bemutatkozás lehetősége ösztönzi a működő csoportokat, közösségeket a színvonalas produkciók létrehozására, a tehetséggondozásra. A 2010-es fesztiválra meghirdetett kategóriák: komolyzene, könnyűzene, szólóének, vers, modern tánc, néptánc, népi játék, színjátszás.
Jelentkezési határidő: április 16.

DIÁKALKOTÓK VI. ORSZÁGOS ZOMÁNCMŰVÉSZETI BIENNÁLÉJA (Kovács Katalin 20/ 779-2879)
2010. május 8 – június 6.
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ az immár 12 éve megkezdett hagyományt folytatva idén tavasszal is megrendezte a Diákalkotók Országos Zománcművészeti Biennáléját.
A kiállítás célja, hogy az országban dolgozó diák műhelyek egy kiállítás erejéig összetalálkozzanak, alkotásaikon keresztül megmutassák gondolataikat, kísérletező kedvüket, tehetségüket, összehasonlítsák szakmai tudásukat, megerősítést kapjanak vagy új fejlődési utakat keressenek, szemléletük tisztuljon, annak érdekében, hogy a tűzzománc elfoglalhassa méltó helyét a magyar képzőművészetben. A kiállításon a zománcművészet legősibb technikájától kezdve a legmodernebb kísérletekig mindenre van példa.
Tanulni vágyva jönnek az alkotók és tanáraik a kiállításra, tanulni egymástól, a zsűritől, hisz a biennálék vállalt feladata a „helyes” útvezetés is.
Olyan pályaműveket várunk, melyek a víz megtermékenyítő, megtisztító, újjászülető, éltető erejét jelenítik meg elsősorban a magyar mese- és mondavilág, irodalmi művek, történelmi események, művelődéstörténeti és művészi alkotások ihletettségében. A pályaművek képek, zománccal díszített plasztikák vagy dísztárgyak, ékszerek és kollekciók, sorozatok lehetnek.
A beérkező alkotásokat az országos és nemzetközi hírű zománcművészei zsűrizik, szigorú szakmai-zománctechnikai, művészi szempontok alapján.
Az alkotások beküldési határideje: 2010. március 14.
A kiállítás megnyitójának tervezett időpontja:
2010. május 8. szombat 11 óra

2. Intézményi hírek

Örömmel tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy február hónaptól intézményünk önálló programfüzettel jelentkezik havi rendszerességgel. Az önálló programfüzet lehetőséget teremt számunkra, hogy programjainkról még több érdekességet, háttéranyagot osszunk meg az érdeklődőkkel, még több színes képpel és beszámolóval tegyük izgalmasabbá műsorfüzetünket. Ezen oldalakon lehetőséget teremtünk majd civil csoportjainknak a bemutatkozásra és betekintést nyújtunk intézményünk életének fontos pillanataiba is. Programfüzetünk megtalálható a telephelyeinken, és a közintézményekben.
Nyertes EU-s pályázatainkról:
A TÁMOP - 3.2.3./08/1-2009-0042. sz. projekt keretében áprilistól indulnak az előző sajtótájékoztatón részletezett képzések, melyekről bővebb tájékoztatás: www.ekmk.eu/ariadne honlapon találhatóak.
A TÁMOP - 3.2.3./08/2-2009-0069. sz. projekt keretében már több sikeres program valósult meg: kiállítások, koncertek, színházi előadások, diáktalálkozók. A programokról bővebb tájékoztatást a www.ekmk.eu/kreativjovo honlapon találhatóak.
Intézményünk csatlakozott a Pécs2010 InfoPont hálózatához. A Kulturális Központok Országos Szövetsége, valamint a Pécs2010 Menedzsmentközpont megállapodásának célja, hogy az InfoPont hálózat segítse a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális-művészeti eseményeinek, a program közérdeklődésre számot tartó híreinek kommunikációját. Az információs pont az EKMK-Forrás GYIH-ben található. Nagyon fontos kiemelni, hogy ehhez hasonló szintű országos összefogás példa nélküli a magyar kultúra területén. Az együttműködés szintén nagyon hasznos hozadéka lehet, hogy az InfoPontok munkatársai olyan – tevékenységükhöz kapcsolódó – fontos adatokat, információkat gyűjtenek, amelyek a későbbi kommunikációs munkát megkönnyítik. Emellett az InfoPont hálózat részvevői között olyan információs háló jön létre, amely a kulturális élet szereplőinek újabb együttműködések megkötését, kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé.
A hétvégén nyílt meg Vassy Erzsébet festőművésznő kiállítása az EKMK-Forrás GYIH-ben. A kiállítás fontos lépése a nagyváradi Partiumi Magyar Művelődési Céh és az Egri Kulturális és Művészeti Központ közötti együttműködés erősödésének. A kapcsolat alapot teremt Eger városa és Nagy várad között egy kulturális együttműködés kiépítésére is.
A Heves Megyei Fotóklub kiállítási anyaga a macon-i fotókiállításon 3. helyezést ért el.
Inézményünk több közös projektben együttműködik a Heves Megyei Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézményével. (ld. melléklet)

3. Visszanéző

Engedje meg, hogy a teljesség igénye nélkül kiemeljünk néhány fontosabb őszi- téli rendezvényünket:
Intézményünk az ősz folyamán rész vett a Lengyel Ősz programsorozatban.
Az októberi XI. Országos Nonverbális Diák fesztiválon ismét több mint 500 gyermek és fiatal mutatta be műsorát, és a határon túlról, Szlovákiából is érkeztek ide csoportok.
Novemberben a Honvéd Táncszínház két produkcióját is megtekinthették a diákok a körcsarnokban: a János vitézt, és a Kőműves Kelement.
Bekapcsolódtunk a Gárdonyi Színház által szervezett Quartett rendezvénysorozatba, kiállításokat és színházi előadásokat szerveztünk.
Ismét több százan gyűltek össze az Éneklő Magyarország regionális kórusfesztiválon, melyre erdélyi és szlovák kórusok is érkeztek.
Megtöltöttük a Hotel Eger konferencia termét Csernus Imre előadásán.
A téli szünidőben a Vígh László Szilveszter Kupa Terem Labdarúgó Tornán 3 nap alatt 91 mérkőzés zajlott 3 korosztályban 36 csapat, 300 fő részvételével: nagykorosztály I. /felső tagozatosok/, nagykorosztály II. /középiskolások/, nosztalgia korosztály /18 év felettiek/.
Év végi programjainkban ismét nagy sikere volt a Téli varázs - Mikulás váró délutánnak, melyen több száz kisgyermek várta a piros ruhás nagyszakállú Mikulást. A már hagyománnyá vált gyermekkarácsonyunk nagy meglepetése volt Palya Bea ingyenes koncertje, melyet nyertes EU- s (TÁMOP 3.2.3./08/2 – 2009-0069.) pályázatunk által tehettünk ingyenessé.
A diákok együtt búcsúzhattak a 2009-es évtől az Ifjúsági Térben egy fantasztikus szilveszteri buli keretében.
A hétvégén került megrendezésre az Ötágú síp üzenete megyei versmondó találkozó, melyen idén is érkeztek határainkon túlról is lelkes diákok. Szintén a hétvégén zajlott a Nagy László emlékülés és az I. Országos Hastánc Verseny.