KÁLNOKY LÁSZLÓ IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI EGYESÜLET

Az egyesület irodalom és művészetbarátokból alakult, mintegy negyven fővel. Célkitűzésüknek tekintik az egri irodalmi hagyományok ápolását.
A társművészetekkel karöltve műsoros esteket, könyvbemutatókat szerveznek, ápolják, és ébren tartják a Kálnoky-kultuszt. Gondozzák a város neves szülöttjének, Kálnoky László költőnek emlékét és irodalmi hagyatékát. Rendszeresen megkoszorúzzák a Telekessy úton, a költő szülőházán elhelyezett emléktáblát. Tiszteletbeli elnöknek választották, s halála óta emlékét őrzik Apor Elemér egri költőnek. Az egyesület 2000-ben jelentette meg irodalmi antológiáját Távol Betlehem címmel. 2001-ben irodalmi emléknaptárt adtak ki. Jelentős rendezvényük volt a Németh László Konferencia 2001-ben.
2012-ben az író születésének 100. évfordulóján műfordítói pályázatot írtak ki hivatásos és amatőr szerzőknek, Kálnoky műfordítói hagyatékának népszerűsítésére. Ugyancsak ebben az évben indították útjára népszerű, Groteszk az irodalomban című sorozatukat.
Megalakulásuk óta vendégül látták egyebek mellett Kányádi Sándor költőt, a Mentor Kiadót Marosvásárhelyről, az Új Holnap, és a Felső-magyarország Kiadó szerkesztőit, stb.
Rendszeres nyilvános programjaiknak a Bartakovics Béla Közösségi Ház ad otthont.
Az egyesület a Bartakovics Béla Kulturális Egyesület tagja.
Képviselő: Somodyné Jámbor Ildikó, 20/779-0383, jamborildiko@gmail.com